“Két fajta ember létezik. Az egyik elzárkózik minden elől, nem kockáztat, s várja, hogy magától történjenek a dolgok. A másik kitárt szívvel fogadja be a világot, bátran lép a holnapba, s ha kell, az életét teszi rá. Mondd, te érzed még a ritmust? Vagy azt, ahogy a napfény végigfut a bőrödön? Érzed még a vért az ereidben, mely egyre nagyobb erőt ad szívednek? Vagy hagytad, hogy a hétköznapok szürkévé fessék az életedet… Két fajta ember létezik… Az egyik becsukja az ajtót az álmai előtt, nem harcol, s nem hiszi a csodákat, melyek magjait gyerekként a szívébe ültették. A másik azt mondja az életnek: Keménynek hiszed magad? Rendben… Gyere, itt vagyok! Mutasd meg, mit tudsz! Nem félek semmitől. Úgysem állok meg, bármi is jön.

Hát ezért választom én százszor is inkább ezt. Robbanjon fel szívem, de égjen a szenvedélytől. Haljak bele ezerszer, ha kell, de éljek meg minden pillanatot. Az élet táncparketta, s én táncolni akarok. Táncolni, míg bírja a lábam, vagy míg a szívem lüktet. Azt mondod, nehéz az élet? Azt felelem, nem tud megtörni akkor sem. Azt mondod, nincs erőd megtenni dolgokat. Azt felelem, tévedsz, bármit elérhetsz. Nos, te melyiket választod? Táncolsz, s hagyod, hogy szíved felvegye az élet ritmusát, vagy inkább félreállsz, és feladsz mindent. Én azt mondom, táncoljatok! Velem, mással, bárkivel… de ne álljon meg lábatok! S éljetek meg végre minden pillanatot félelmek nélkül, szenvedéllyel!”

Peter Noel